Úgy gondoltam, hogy az első igazi bejegyzés alkalmával stílusos leszek (legalábbis igyekszem). Így esett a választásom a 2018-as Az első ember című filmre.
A mű egyébként James R. Hansen ( Neil Armstrong egyetlen hivatalos életrajzírója) azonos című életrajzán alapszik, így a film előterében is elsősorban Neil Armstrong életét láthatjuk, legalábbis annak egy kiragadott részét. Szóval ez van elől, na de mi van a háttérben?
Egy kis történelmi áttekintés, csak hogy minden tisztába legyen téve: ez a korszak a hidegháború okozta versengéstől hangos a két szuperhatalom (USA és Szovjetunió) között, melynek egyik hozadéka az űrverseny is. (Ez főleg azután kezd erősödni, miután a szovjetek fellövik a Szputnyik-1-et, majd szintén orosz színekben Gagarin első emberként jár az űrben, 1961-ben. Ezt aztán a szovjetek még megfejelik azzal, hogy Alekszej Leonov személyében végrehajtják az első űrsétát is, 1965-ben. Csak hogy minden tuti legyen.) Szóval az amerikaiaknak fel kell kötniük a gatyájukat, így Gagarin és a Castro-rezsim megdöntésére tett sikertelen kísérlet után Kennedy elnök egy 1961-es beszédében megígéri, hogy még az évtized végéig embert küldenek a Holdra, és nem mellesleg, épségben vissza is hozzák onnan. Meghirdette az Apollo-programot.
De visszatérve Neil Armstrongra, természetesen ő sem ott kezdte, hogy kilépett a Hold felszínére. Úgyhogy én azt mondom, kalandozzunk kicsit vissza Neil gyerekkorába, és nézzünk meg egy-két városi legendát ebből a korból.
A gyermek Neil
Az első ilyen eset egy bizonyos J. Zint csillagászhoz köthető, aki ugyanott élt, ahol a gyermek Neil. Miután az Apollo-11 sikeresen landolt a Holdon, Zint azt nyilatkozta, hogy ő sokszor beszélt a még kicsi Armstrong gyerekkel, akit kezdettől fogva igencsak érdekelt a Hold, kijelentette, hogy le fog rá szállni. Zint továbbá azt is állította, hogy ő mutatta meg távcsövével először közelről a gyereknek a Holdat. Egy másik hasonló történet Neil egyik tanárához, bizonyos J. Crites-hoz kapcsolódik. Ő is felelevenített egy esetet, mikor a kisfiú, miután a Holdat csodálta, azt mondta, hogy el szeretne menni oda.
Az igazat megvallva, ezek elég romantikusnak hangzanak, de mit később kiderült, egyik sem volt igaz. Neilt ekkoriban leginkább a repülés érdekelte, az űrutazás egyáltalán nem (nem hogy még a holdra szállás), ugyanis akkoriban ez igencsak szürreális ábrándnak tűn volna.
Szóval Neilt a repülés érdekelte, méghozzá annyira, hogy tizenhat évesen már kisrepülőt vezetett, és talán ez vezetett oda is, hogy később a Purdue Egyetemen repülőmérnöki tanulmányokat folytasson. Ezen az egyetemen ismerkedett meg későbbi feleségével, Janettel is. Az egyetemen Neil a haditengerészet tartalékos, majd rendes pilótája lett. Bevetették Koreában, ahol több kitüntetést is szerzett.
Az egyetem befejezése után Armstrong érdeklődése a kísérleti berepülőpilóták irányába terelődött. Ilyesfajta munkát ekkoriban azonban csak a NACA (Országos Repülésügyi Tanácsadó Bizottság) kínált, így Neil oda jelentkezett, ahová fel is vették. Ezek után rengeteg kísérleti gépen volt alkalma repülni, melyeket most többek között hozzá nem értésem miatt nem sorolok itt fel...
Neil berepülőpilótaként
Ezen tesztrepülések többek között azért is fontosak, mert a film is nagyjából itt kapcsolódik be. Ahogy azt a mű is érzékelteti, ezek a repülések korántsem voltak veszélytelenek. Valamint azért is fontos, mert Armstrong ezen alkalmak során karcolta először a világűr határát (mintegy 27000 méteres magasságban).
A film, és a valóság egy másik, sokkal tragikusabb eseménye, mikor az Armstrong családot óriási tragédia éri. Neil és Janet kétéves lányánál, Karennél ugyanis rosszindulatú daganatot találtak az agytörzsében, minek következtében a kislány 1962-ben elhunyt. Ezek után Neil hamar a munkába temetkezett, olyannyira, hogy nem egyszer több hétig is távol volt a családjától. Kislánya haláláról soha többé nem beszélt.
1958-ban a NACA-t felváltotta a NASA (Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal), minek következtében Neil is itt folytatta munkáját. 1962-ben a NASA bejelentette egy űrhajós csoport képzésének megindítását (a Mercury-program után a második, Gemini-programot), melyre Neil is jelentkezett, amit - többek között kimagasló kutatópilóta teljesítményei miatt - el is fogadtak, így Armstrong az "Új Kilenc" űrhajós egyike lett. Az intenzív alapkiképzés elméleti része Neilnek nem okozott különösebb kihívást, lévén, hogy ő a nagy részét már tanulta a haditengerészetnél. A gyakorlati oktatások között szerepeltek túlélési technikák, repülési szimulációk, stb... melyek Armstrongnak szintén nem okoztak kifejezett nehézséget.
Itt említenék meg egy történetet, melyet végül a filmből kihagytak (pedig mintha az egyik előzetesben fölsejlett volna egy másodpercre), mégpedig azt, hogy Armstrongék houstoni háza egyik éjjel kigyulladt. Szerencsére senkinek nem esett baja, a ház azonban majdnem teljesen leégett. Ed White - szomszéd, és Neil egyik legjobb barátja lévén - elsőként sietett segíteni.
A Gemini-8 legénysége (Scott, Armstrong)
A következő nagyobb pillanat a Gemini-8 küldetés, amely fontos - nemcsak azért, mert ez volt az első olyan űrmisszió, melynek keretében dokkolást hajtottak végre a világűrben (igaz, ez a laikusok számára talán kevésbé egetrengető tett), hanem, mert ez volt Armstrong első űrmissziója, David Scott társaságában. A dokkolást simán végrehajtották az Agena céltárggyal, ám ezután jött a fekete leves... Az egyik fúvóka meghibásodása miatt ugyanis az űrhajó forgásba kezdett, melyet Armstrongék végül sikeresen stabilizáltak.
Mások azonban nem voltak ilyen szerencsések. 1967-ben, az Apollo-1 egyik "próbáján", a legénység, Gus Grissom, Roger Chaffe és Ed White (Neil barátja, és az első amerikai aki űrsétát hajtott végre) életét vesztette, miután egy kis szikra miatt az egész kabin lángra kapott. Pár másodpercen belül mindhárom férfi halott volt.
Az Apollo-1 legénysége (White, Grissom, Chaffe)
A program végül azonban nem állt le. Az első emberes repülés végül az Apollo-7 lett, Armstrongot elsőként az Apollo-9 tartaléklegénységébe jelölték. Ezek alapján először úgy számolták, hogy az első csapat, amelyik le fog szállni a Holdra, az Apollo-12 lesz, Neil pedig legvalószínűbben az Apollo-11 parancsnoka lehetett (ami végül így is lett), mely "csak a főpróba" lett volna. Végül azonban az első leszállási kísérletet az orosz Zond-program miatt előbbre hozták az Apollo-11-re.
Ekkor következett a nagy kérdés. Ki legyen az első? A kérdést végül hivatalosan egy - hát hogy is mondjam - profán dolog határozta meg, miszerint a holdkomp parancsnoka (Armstrong) állt a baloldalt, ott, ahol az ajtó is volt... Sokan azonban ezt csak egy magyarázatnak látták, mellyel le akarták zárni a vitát, és nem akarták nyíltan megmondani, hogy Neilt akarták elsőnek.
Külön érdekesség, hogy miután a Saturn-V rakéta felszállt az Apollo-11-gyel, Nixon elnök több beszédet is készíttetett azokra az esetekre, ha valami balul ütne ki.Végül nem így történt...
Mind a fellövés, mind pedig a nagyjából négy napos út probléma nélkül zajlott. Ugyanez már nem mondható el a leszállásról, ugyanis az elég zötyögősre sikerült. Csak hogy néhány problémát említsek: a különböző rendszer-, és programriasztások, a Hold felszínén lévő autónyi tömbök, a rohamosan fogyó üzemanyag. Maga a leszállás viszont sima volt. Innen ered az egyik ikonikus mondat is:"A Sas leszállt."- Neil Armstrong, 1969. július 20-a.
Érdekesség, hogy miután leszálltak, Buzz Aldrin áldozást mutatott be a holdkompban, melyet a magával vitt kis ampullányi borral és ostyával mutatott be (amiből Amrstron, ateista lévén, kimaradt), amit végül rádiócsendben hajtott végre, ugyanis a NASA korábban már pereskedésbe került egy ateistával, miután az Apollo-8 legénysége egyik adása során az Ótestamentumból olvasott fel...
Az Apollo-11 legénysége (Armstrong, Collins, Aldrin)
Végül két és fél órával azután, hogy leszálltak, Neil első emberként lépett a Hold felszínére. Kimondta világhírűvé vált mondatát:
Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek. - Neil Armstrong
Ezután nem sokkal (mintegy negyed órára rá) Buzz Aldrin is kilépett az égitest felszínére, és a két űrhajós megkezdte a munkát. Végül sor került a zászló kitűzésére, mely majdnem kudarcba fulladt, ugyanis annak rugója, mely automatikusan kifeszítette volna a zászlót, beragadt, így kézzel kellet azt kifeszíteni. Valamint a két Holdon tevékenykedő űrhajós telefonon beszélt Nixon elnökkel. Aztán ott van a film azon jelenete, amikor Neil Karen karkötőjét a Hold egyik kráterében hagyja. Nos, a valóságban máig nem tudni, hogy Armstrong tett-e ilyet, vagy sem, de ha tett is, akkor arról soha, senkinek nem beszélt.
Neil és Buzz végül majdnem huszonnégy órát töltött a Hold felszínén. A visszatérés az égitest körül keringő Columbiához, majd a Földre már viszonylag zökkenőmentesen zajlott. A film nagyjából itt ér véget, én azonban még megemlítenék pár érdekességet.
Az egyik, hogy Armstrongról alig készült pár kép, amint a Holdon tevékenykedik. Az ikonikus kép is (amely lentebb látható), Buzz Aldrinról készült. A másik, amikor később megkérdezték Mike Collinst, hogy nem bántotta-e, hogy ő soha nem léphet a Hold felszínére, valami olyasmit felelt; nem, mert amikor ez jutott eszébe, mindig arra gondolt, hogy nélküle a két társa soha nem térhetne vissza a Földre...
Armstrong az Apollo-11 után egy washingtoni munkát kapott, és leginkább a NASA repülési kutatásaihoz járult hozzá. Egy másik állásajánlat miatt végül otthagyta a NASA-t; egyetemi tanár lett a Cincinatti Egyetemen. Ezenkívül Neil leginkább az üzleti életben volt aktív, politikai szerepet nem vállalt.
Buzz Aldrin a Hold felszínén (a tükörképben a képet készítő Neil)
Neil és Janet végül 1994-ben váltak el. Ez után Neil egyszer nősült újra. Neil Armstrong 2012-ben hunyt el egy szívrohamot követő műtét miatt. Mike Collins és Buzz Aldrin ma is élnek.
A filmről:
