(forrás: pinterest.com)

 A Szürke senkik című filmben több igaz dolog is megjelenik. Ezért jött az ötlet, hogy egyfajta kétrészes minisorozat keretében beszélnék (helyesebben mondva írnék) ezekről. Az egyik maga a front, a helyszín, ahol a történet játszódik, erről az előző bejegyzésemben olvashattok kicsit bővebben. A másik eleme a filmnek, mely mondhatni egy kulcsmotívuma az egész történetnek, az nem más, mint egy postagalamb. 

 A gyors üzenettovábbítás gondolata már igen korán megjelent az emberek között. És erre a gyorsaságra már akkor is a légi út volt a legalkalmasabb. Egyes feljegyzések szerint már az ókori Perzsiában és Egyiptomban is használhattak postagalambokat, azonban rendszeres alkalmazásukat az ókori görögökhöz és rómaiakhoz kapcsolhatjuk. Eleinte a görög olimpiai játékok hírét és eredményeit vitték a madarak, később azonban, Julius Caesar már Gallia meghódításánál is alkalmazta őket. A középkorban már teljesen bevett szokás volt galambokat használni, egész galambposta rendszereket építettek ki az egyes birodalmakban.

A galambok időtálló alkalmazása abban leledzik, hogy ezek a madarak óriási távolságokat képesek megtenni gyorsan. Egy galamb akár 800-1000 km-t is megtehet egyetlen nap alatt. Tájékozódásukra több magyarázat is létezik, azonban az biztos, hogy helyzetfelismerésük kiváló, ezért tudnak szinte mindig biztosan hazatalálni.

Postagalamb, lábán jól látszik a gyűrű (forrás: nlc.hu)

A galambok ezen jó tulajdonságát az első világháborúban (sőt, még a másodikban is) kihasználták. A galambokat hozzászoktatták a háborúhoz, valamint ahhoz, hogy esetenként mozgó dúchoz kelljen visszatérniük. A frontvonalakon a távbeszélő berendezések gyakran szenvedtek sérülést, így használhatatlanná váltak. Így maradt az egyetlen megbízható üzenettovábbító a galamb. 

Az osztrák-magyar haderő német mintára építette ki 1916-17-re a postagalamb hálózatát: az alap felállás 60 galambból, 1 tisztből, 1 gondozóból és 2 küldöncből állt. Minden hadosztály-parancsnokság mellé 1 postagalamb dúcot rendeltek, mely kellő távolságban kapott helyet minden útvonaltól, elektromos vezetéktől, illetve a háború zajától. Mint a legtöbb esetben, az osztrák-magyar erőknél is 24 órás szolgálatot teljesített egy madár, és általában az első vonalakba irányították őket, ahol megszakadt az összeköttetés. A madarak általában valamilyen parancsot vittek oda, és egy erre való reagálást, illetve jelentést szállítottak haza. Eleinte a galambok lábán található gyűrűbe tették az üzenetet, később azonban kis táskát erősítettek a melléhez.

(forrás: mnl.gov.hu)

A galambok jelentősége és fontossága miatt a Belügyminisztérium rendeletben határozott a galambok lelövésének betiltásáról, illetve a lelőtt galambok beszolgáltatásáról. A madarak felszerelését illetően egy bizonyos dr. Julius Neubronnen állt elő azzal az ötlettel, hogy fényképezőgéppel is lássák el az állatokat. Ezen madarak hatékonyságát azonban számos tényező nehezítette: sok esetben csak a szerencsén múlt, hogy a galambok élve el- és visszajutnak az ellenséges vonalaktól, és még értékes fényképeket is készítenek.

Az első világháború ideje alatt a postagalambok számos esetben csaták kimenetelét döntötték el, emberi életek tucatjait mentették meg, így számos madár részesült kitüntetésben is. Erre talán a legjobb példa Cher Ami , aki az argonne-i erdőben folyó csata során, fél szemét, és fél lábát elveszítve ugyan, de eljuttatta az üzenetet, ezzel megakadályozva, hogy egy csapatra a saját bajtársaik nyissanak tüzet. A madarat kitüntették, elpusztulása után pedig kitömték, és kiállították.

Cher Ami (forrás: Wikipedia)

 Ha tetszett, akkor olvassátok el az Örök tél kegyetlen igazságát is.