A 2018-ban bemutatott Örök tél című alkotás egy olyan film, mely azoknak az eseményeknek állít emléket, melyről egészen idáig nem készült hasonló mű, sőt, sokáig még csak beszélni sem lehetett minderről. Ez az esemény pedig nem volt más, mint a Szovjetunió által elkövetett megrázó tett, vagyis, hogy - többek között - a magyar férfiakat és nőket (különösen ügyelve elsősorban a svábokra, cigányokra, egyéb nemzetiségekre) elhurcolták a Szovjetunió területére, különböző munkatáborokba, a GULAG-ra. Vagy, ahogy ők nevezték, "malenkij robotra" (egy kis munkára)...

A GULAG (Javítómunka- táborok Főigazgatósága) a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatáborrendszer volt, ahová nemcsak külföldi foglyokat küldtek, hanem a rendszer belső "ellenségeit", hazai ellenzőit is. Ezekről az elhurcolásokról később aztán számos vicc is született, melyek azonban jobban tükrözik a valóságot, mint ahogy azt mi gondolnánk. A leghírhedtebb táborok kétségkívül a szibériaiak voltak, ahol a raboknak nem ritkán akár -50 fokos hidegben is dolgozniuk kellett. A GULAG mellett létrehozták a GUPVI (Hadifogoly- és Internálótáborok Bizottsága) intézményrendszerét is, amely egyikében a film is játszódik.

A különböző munkatáborok helye a Szovjetunióban 

A Vörös Hadsereg 1944-ben határozott arról, hogy a magyar lakosokat különböző munkatáborokba hurcolják, hogy ott kemény fizikai munkát végezzenek - bányászat, építkezés, stb. -, hogy aztán sokan éppen ezekbe a testi kizsákmányolásokba, és az embertelen körülményekbe haljanak bele. Ezekre az elhurcolásokra ragadt rá a "malenkaja robota", vagyis az "egy kis munka" kifejezés, melyet az orosz katonák hajtogattak, mikor az elhurcoltak, és hozzátartozóik azt kérdezték, hová viszik őket.

Ezeket a szervezett kényszermunkákat pedig azzal a céllal alakították ki, hogy azok az országok, melyek a háború alatt megtámadták a Szovjetuniót, ne csak anyagi, hanem munkaerőbeli kártérítést is fizessenek, mint ahogy az a filmben is elhangzik. A parancs szerint pedig minden 17-45 év közötti munkaképes német férfit, és minden 18-30 év közötti munkaképes német nőt kellett összeterelniük. A valóság azonban az volt, hogy a katonák válogatás nélkül gyűjtöttek össze bárkit - gyakran az utcáról leszólítva az embereket -, csak hogy meglegyen a létszám. Aztán a "kis munkából" évekig tartó, kegyetlen kényszermunka lett, ahonnan az elhurcoltak legalább egyharmada soha nem tért vissza. Akik viszont - több évvel a háború vége után - hazatérhettek, gyakran szembesültek azzal a sokkoló ténnyel, hogy a szülőhelyük már nem is Magyarországhoz tartozik. 

Foglyok, elhurcoltak menete

Az elhurcoltak közül néhányan már azt sem érték meg, hogy megérkezzenek a táborokba, köszönhetően a hidegnek, járványoknak, éhezésnek. A magyarok közül a legtöbben a filmben is szereplő donyeci iparvidékre kerültek, de sokakat irányítottak az Urálba, a Krím-félszigetre, vagy Dél-Szibériába. A leginkább kiszolgáltatottak többek között a svábok, illetve a kárpátaljai magyarok voltak. 1949-re a szovjet belügy már több, mint 500.000 magyar foglyot tartott számon. Azonban ebbe csak azok tartoztak, akik már a munkatáborok valamelyikében voltak, azok nem, akik meghaltak út közben, vagy még a gyűjtőtáborokban voltak. Így a szám nagyjából 700.000-re tehető, de vannak, akik ennél is többre becsülik ezt. A halottak száma pedig 200.000-300.000 fő közé tehető.

Aki szökni próbál, azt főbe lövik. - Örök tél

A filmben egyébként nagyon jól megjelenik az a nem ritka jelenség, hogy a napi fejadag egyszerűen nem volt elég a foglyoknak (köszönhető ez az élelemhiánynak), annak ellenére sem, hogy ők teljesítették a napi kvótát. Valamint visszaemlékezésekből derül ki az is, hogy a fejadagoknak általában három fajtája létezett: az első, amikor  büntetésből megvonták a fejadagot (ez lehetett amiatt, hogy az illető nem teljesítette a napi kvótát, vagy valamilyen szabályt szegett, stb.), a második a rendes napi adag (ami általában éppen hogy elég volt a túlélésre, de néha még arra se), és a harmadik, a többlet fejadag, amit valaki akkor kaphatott, ha túlteljesítette a napi kvótát, ami szinte egyenlő volt az öngyilkossággal.

Bányában dolgozó rabok

A túlélők közül sokan betegen, nyomorultan tértek haza, akiknek sokáig még csak beszélniük is tilos volt azokról a megpróbáltatásokról, melyeket a táborokban szenvedtek el. Még rosszabbul jártak a politikai "okokból" fogvatartottak, akik jóval  a háború vége után, leginkább az '50-es évek elején térhettek haza, és sokáig még itthon is megbélyegezték őket... 

Egyes kutatások szerint a különböző munkatáborokban nagyjából egymillió ember halhatott meg (nem számítva bele azokat, akik később haltak meg betegség, vagy egyéb, a táboroknak köszönhető ok miatt), azonban sok más becslés tíz- és húszmillió közé teszi a sztálini rendszer alatt a táborokban meghaltak számát.

Emlékmű az elhurcoltak tiszteletére

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok, és kényszermunkások emléknapja november 25. lett. Számos helyen állítottak emlékművet a történteknek.

A filmről: